Izgalmas párosítás alakult ki a World Seriesre. A liga meglepetéscsapata ütközik a liga egyetlen egyik legerősebbjével, amely nem csúfolta meg az elé fektetett előzetes elvárásokat. Azaz a Philadelphia Phillies, amely a szezon során fokozatosan lendült formába, a Houston Astrosszal találkozik, amelynek talán csak májusban volt egy kisebb megingása, egyébként mindvégig bizonyította, még mindig a végjátékba kell várnunk őket.
Igazságosan alakult a döntőpárosítás, az vitathatatlan, de nem mehetünk el szó nélkül amellett, hogy az elődöntők – azaz a főcsoportdöntők – mennyire silányul alakultak. Az American League-ben a New York Yankees és az Astros küzdelme nagyjából felért a teljes érdektelenséggel. Oswaldo Cabreran és Harrison Baderen kívül (na, jó, talán Giancarlo Stanton említhető még), ha nagyítóval néznénk vissza, akkor sem találnánk playoffhoz méltó testbeszédeket. Amit Gerrit Cole csinált az utolsó előtti Yankees-meccsen dobóként az elején, az leírja a teljes alakulatot: önbizalomhiány. (Arra gondolok, hogy Cole már az első dobásoknál brutálisan széles ballokat dobált, akkora tanácstalanság uralta a Yankees védekezését.) Nem arról van szó, hogy a Yankees jelenlegi franchise-koncepciója azért bukott meg, mert hosszú évek kilátástalansága után most esélyük lett volna döntőzni, de mégsem döntőznek, hanem egyszerűen azért, mert a playoffra már az is kérdésessé vált, ennek a csapatnak egyáltalán van-e helye a kieséses szakaszban. Ez nem az Astros 4-0-s kiütésével lett dilemma, már a Cleveland Guardians ellen ott lebegett a játékosok körül. A San Diego Padres pedig ahhoz képest, hogy mérkőzésszituációk erejéig mennyire nagy nehézségeket tudott pár-néhány inning erejéig okozni a Philadelphia Philliesnek a két meglepetéscsapat nagy harca folyamán, összességében meccsegészeket nézve nem sok esetben nyújtott szurkolóinak reményeket arra, hogy a World Seriesbe juthat idén, de azt mindenképp meg kell hagyni, a Padres egy nagyon nehéz szezonból hozott ki egy jó épülgetést, a végére, ha az ellenfélhez mérten kiegyensúlyozatlannak is tűntek, önmagukhoz mérve kiegyensúlyozottabbak lettek.
Nem igényel sok magyarázatot az Astros és a Phillies World Series-részvétele, annyi azonban majdnem biztos, hogy nagyon látványos mérkőzéseket várhatunk.
A Phillies támadóerényei nagyon komplexek, az Astros védekezése pedig rendkívül magabiztos, így azt is nehezen érezték meg a playoff során eddig, amikor gyengélkedtek támadásaik. José Altuve egy érdekes kérdése lehet ennek a döntőnek. Nekem úgy tűnik, noha most támadásban elfogyott a playoffra, Carlos Correa távozása után mintha ő venné át fokozatosan a csapatban az összetartó kapocs szerepét-erejét, gyakran úgy tűnt a szezon során és most a rájátszásban is, hogy az újoncnak, az AL MVP-jének, Jeremy Penának is hasznos támasztéka Altuve, mintha a 8x-os All-Star eljutott volna arra az érettségi szintre, hogy ha nehezebben is megy neki a játék, legalább kommunikációban, mentálisan segíteni tudja a társakat. A National League MVP-je, Bryce Harper már kapott bőven sajtót, nem sok újdonságot lehet megénekelni róla, ezért inkább említeném Rhys Hoskinst és Jean Segurát a Philliesből még, akik némileg radar és marketinggépezet alatti hőseivé kezdenek válni az idei szezonnak.
Az az érzésem, hogy J. T. Realmutónak, a Phillies catcherjének kéne picit összekapnia magát, legjobb formáját idéznie a továbbiakra, és akkor igazán jó esély alakulna ki egy nyílt mérkőzéssorozatra.
